Az ergonómia görög eredetű szó, az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát jelenti, az azt vizsgáló tudományág megnevezése.

Az ergonómia célja a szűkebb és tágabb munkakörnyezet, a gépek, munkaeszközök emberhez igazítása, azaz az adottságainknak leginkább megfelelő munkaeszközök és környezet kialakítása. Ez elsőre talán bonyolultan hangzik, de voltaképpen arról van szó, hogy a lehető legjobb, legkényelmesebb irodai és munkakörülmények között dolgozzunk.

 

Ebben a cikkben azt járjuk körül, miért fontos az ergonómia, és kiderül majd, hogy életünk egyik legjelentősebb tényezőjéről van szó, hiszen rengeteg időt töltünk a munkahelyünkön – és abban alighanem mindenki egyetért, hogy nem mindegy, milyen körülmények között.

 

Az ergonómia alapelvei és feladata

 

Az ergonómia az ember és a technikai berendezések kapcsolatával foglalkozik, legfontosabb feladata pedig röviden az, hogy kialakítsa a leginkább megfelelő gépet, környezetet, ami a legjobban illeszkedik az emberi fizikai és szellemi adottságaihoz.

Kiemelkedő feladata az ergonómiának megakadályozni azt, hogy az adott eszköz szellemi vagy fizikai értelemben károsítsa az embert.

 

Az ergonómia feladatai tehát:

  • a feladat és munkahely felhasználóhoz illesztése
  • a felhasználói adottságok figyelembe vétele
  • az átlagostól eltérő adottságok, igények beépítése

 

Az ergonómia feladata emellett a kutatás, az információk rendszerezése, illetve ezek alkalmazása a tervezés folyamata során, célja pedig az, hogy optimalizáljuk az emberi teljesítményt, az egészséget és a biztonságot, valamint kielégítsük a felhasználó igényeit, biztosítsuk az ember és környezete közötti harmóniát.

ergonómia a vezetoi irodában

Az ergonómia feladatai közül érdemes párat külön is kiemelni:

  • munkahely kialakítása
  • munkamódszerek tervezése, fejlesztése
  • munkakörnyezet kialakítása (legyen az maga a környezet komfortja, de nem szabad megfeledkezni a szociális társas környezetről sem)
  • munkabiztonság (például a fizikai és mentális egészségvédelem)

 

Ergonómia a munkahelyen

 

Az ergonómia munkahelyi alkalmazásának céljai közül az alábbiakat érdemes kiemelni:

  • a dolgozók egészségének és testi épségének védelme
  • a munkavégzés hatékonyságának növelése
  • a dolgozók elégedettségének növelése és munkahelyi közérzetének javítása
  • a készségek, a személyiség, és a társas kapcsolatok fejlődésének biztosítása

 

Az ergonómia típusai

 

Az ergonómia típusai közül hármat érdemes kiemelni, és kicsit részletesebben is megvizsgálni.

  • termékergonómia – értelemszerűen a berendezésekben, gépekben, munkaeszközökben érvényesülő ergonómiai szemléletet jelenti, ezek jó esetben növelik a használhatóságot, elősegítik az egyszerűbb működést
  • szoftver-ergonómia – az információközlés módjának, tartalmának kialakítása, az ember és a számítógép közötti párbeszéd
  • munkafolyamat-ergonómia – ez foglalkozik a munkahely, a munkaeszközök, a munkakörnyezet kialakításával, a munkavégzés során fellépő terhelő hatások értékelésével

 

A munkahelyi ergonómia

 

A munkahelyi ergonómia minden területen fontos, hiszen alapvető hatással van az ember egészségére, a munkavégzés hatékonyságára.

 

Az irodai ergonómia azért is fontos, mert az ilyen típusú munkavégzés esetében sokáig nem is érezzük az esetleges egészségkárosító hatást, ám ha odafigyelünk pár fontos alapelvre, megelőzhetjük a problémák kialakulását.

  • testhelyzet – az ergonómia egyik legfontosabb kérdése a testtartás, hiszen rossz pozíció esetén nagyon megterheljük a gerincünket, a nyakunkat, a derekunkat
  • szék és asztal beállítása – fontos a megfelelő elrendezés és beállítás. A combnak vízszintesnek kell lennie, a talpnak le kell érnie a földre, a monitor teteje a szemmel egymagasságban, vagy valamivel az alatt legyen, fontos tehát az egészséges ülés
  • monitor és világítás – a szemnek is megterhelő a számítógépes munkavégzés, hiába a modern monitorok, ha sokáig kis területet nézünk, az károsíthatja a látásunkat

 

Mindezeket figyelembe véve forduljon a Dominó Irodabútor szakembereihez, ahol személyre szabott ajánlattal várjuk, hogy elkerülhesse a hosszú távon jelentkező esetleges egészségügyi kockázatokat.

Ergonómia az irodában

3 thoughts on “Ergonómia az irodában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .