A számítógépes ergonómia mindennapjaink részévé vált, hiszen az irodában és otthon is sokat használjuk. A munkahelyeken nagyon fontos, hogy a megfelelő körülmények között dolgozhassanak a munkavállalók, amiben az ergonómiának elsőrendű feladata van.

 

Tévedés lenne azt hinni, hogy az irodai ergonómia csak a munkavállalóknak fontos, legalább ilyen fontos (kellene, hogy legyen…) a munkaadók számára is, akik akkor várhatnak el jó minőségű munkát, ha ehhez biztosítják a megfelelő körülményeket.

 

A görög eredetű ergonómia tudományág az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát vizsgálja, célja a szűkebb és tágabb munkakörnyezet, a gépek, munkaeszközök emberhez igazítása, azaz az adottságainknak leginkább megfelelő munkaeszközök és környezet kialakítása.

 

A számítógépes ergonómia kapcsán érdemes még megemlíteni az antropometriát, ami az emberi test méreteinek és a testrészek mozgástartományainak megállapításával foglalkozik, így jól használható arra, hogy felhasználásával alakítsák ki az ember számára készülő és általa használt munkakörnyezetet.

 

A számítógépes ergonómia jelentősége

 

Mivel a számítógéppel dolgozók többsége munkahelyéhez kötött munkát végez, a számítógépes ergonómia jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Már csak azért sem, mert az állandó és nem megfelelő használat egészségkárosodáshoz vezethet.

 

A számítógépes ergonómia alapelve az, hogy a leghosszabban (leggyakrabban) nézett eszközöket a felhasználó központi látóterében, a leggyakrabban kezelteket pedig a lehető legközelebb kell elhelyezni. Ami sajnos nem mindig megoldható.

 

Mi magunk is sokat tehetünk a cél érdekében, például a megfelelő testtartással. Hogy ez mit jelent?

 

  • a szék és az asztal magasságának megfelelő beállítása
  • helyes kéztartás (így elkerülhető az ínhüvelygyulladás, az ízületi fájdalmak). A kezünket tartsuk vízszintesen és használjunk csuklótámaszt!
  • rendszeresen pihenjünk pár percet, tornázhatunk is akár

 

Fontos, hogy a világítás természetes fény legyen, ha pedig mesterséges, akkor ne tükröződjön, szórt legyen. Érdemes arra is figyelni, hogy a fal lehetőleg világos, a padló pedig sötétebb színű legyen!

 

Számítógépes ergonómia – a munkahely kialakítása

 

A bútorzat esetében nagyon fontos, hogy mind a székek, mind az asztalok állítható magasságúak legyenek, a szék forgó legyen, és megfelelő kartámasszal és háttámlával rendelkezzen.

 

Az is lényeges, hogy minden fontos munkaeszközt és iratot úgy tudjunk elérni, hogy hátunknak ne kelljen hosszabb ideig kényszerű tartásban (például kicsavarodva) lenni, amit nem mindig egyszerű megoldani.

 

Néhány fontos adat:

 

  • szem és képernyő távolsága: 40-60 cm
  • szék magassága a padlótól: 40-48 cm
  • asztal magassága a padlótól: 58-71 cm
  • láb természetes mozgástere: 70×70 cm.
  • látószög (vízszinteshez képest): 10-20 fok
  • billentyűzet dőlésszöge: 0-25 fok

 

Számítógépes ergonómia – a billentyűzet és a képernyő

 

A billentyűzet beállítása rendkívül fontos, ha el szeretnénk kerülni a már említett ínhüvelygyulladást. Használatánál a felkar függőleges, az alkar és a csukló pedig lehetőség szerint vízszintes helyzetben legyen.

Számítógépes ergonómia

A(z állítható!) képernyő esetében fontos, hogy a felhasználó tekintete merőleges lehessen, ne kelljen hátra dönteni a fejünket, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legfelső sor szöveg ne legyen a szemmagasság fölött. Ha már itt tartunk: a szemünk és a monitor között 40-60 centiméter legyen.

 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a csuklótámasz jelentőségét, ami alátámasztja a kezünket, és ezzel csökkenti a már többször említett ínhüvelygyulladás kialakulásának kockázatát.

 

A számítógépes ergonómia és a laptop

 

Ma már alighanem több munkahelyen használnak laptopot, mint számítógépet, ami azért jelenthet problémát a számítógépes ergonómia szempontjából, mert kialakítása nem feltétlenül teszi alkalmassá az állandó és folyamatos munkavégzésre, méghozzá a következő okok miatt:

 

  • a billentyűzet és a monitor nem leválasztható (legalábbis egyelőre a legelterjedtebb és a folyamatos munkavégzésre leggyakrabban használt típusoknál)
  • ugyanezért nem lehet beállítani a képernyő szemtől való távolságát és dőlésszögét (kényszerűen lefele nézünk)
  • kéz és csukló alátámasztása nehezen, vagy egyáltalán nem megoldható
  • de semmi sincsen veszve, csak külön billentyűzet és speciális csuklótámasz kell

 

Érdemes tehát a megfelelő munkahelyi környezet kialakítására elegendő időt és pénzt szánni, aminek része a minőségi irodabútor beszerzése is.

 

(Fotó: pixabay.com/janeb13)

Számítógépes ergonómia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .