Irodai ergonómia

 

Az irodai ergonómia nem csak a munkavállalók számára fontos, de a munkaadóknak is, hiszen csak akkor várhatnak el jó minőségű munkát, ha ehhez biztosítják a megfelelő körülményeket, arról már nem is beszélve, hogy a munkahelyi ergonómia javítja az ott dolgozók közérzetét is.

 

Ebben a cikkben tehát azt próbáljuk áttekinteni, miért fontos az irodai ergonómia, milyen hatásai vannak, és mit tehetünk az elérése érdekében.

 

Az ergonómia fogalma

 

Mielőtt azonban belevágnánk, érdemes kicsit átfutni, mit is takar ez a kifejezés. Az ergonómia görög eredetű szó, az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát jelenti, az azt vizsgáló tudományág megnevezése.

 

Az ergonómia célja a szűkebb és tágabb munkakörnyezet, a gépek, munkaeszközök emberhez igazítása, azaz az adottságainknak leginkább megfelelő munkaeszközök és környezet kialakítása.

 

Ez elsőre talán bonyolultan hangzik, de voltaképpen arról van szó, hogy a lehető legjobb, legkényelmesebb irodai és munkakörülmények között dolgozzunk.

 

Ha már az idegen szavaknál tartunk, akkor meg kell említeni még az antropometriát is, ami az emberi test méreteinek és a testrészek mozgástartományainak megállapításával foglalkozik.

 

Esetünkben ez azért fontos, mert az emberi test anatómiai jellemzői azt is meghatározzák, hogyan alakítsák ki az ember számára készülő és általa használt eszközöket, munkakörnyezetet. És már vissza is jutottunk az ergonómia fogalmához.

 

Az irodai ergonómia alapjai

 

A munkahelyi ergonómia nem csak azért rendkívül fontos, mert napjaink nagyobb részét ott töltjük, hanem mert annak kialakítása alapvetően befolyásol sok mindent:

 

  • a testtartást
  • az erőkifejtést
  • a kényelmes munkavégzés esélyét

 

Jó észben tartani, hogy a munkahely nem csak az a hely, ahol a konkrét munkavégzés történik, tágabb értelemben minden olyan terület ide tartozik, ahol megfordulunk, legyen az az öltöző, a pihenő, az étkező, a mosdó.

 

A kérdés persze most már az, egyáltalán mitől lesz egy adott munkahely ergonomikus?

 

Különféle tényezőket érdemes erre meghatározni, ezeket sajnos a cégek nem minden esetben veszik figyelembe. Nézzünk meg ezek közül párat!

 

  • mennyi idő szükséges adott feladat elvégzéséhez?
  • eléri-e a munkavállaló a számára szükséges eszközöket felesleges mozdulatok nélkül?
  • jól látja-e őket?
  • okozhat-e az elvégzendő feladat maradandó károsodást?
  • mennyi pihenőidőre van szükség?

 

Irodai ergonómia – a munkahelyi környezet kialakítása

 

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a munkaasztal és a szék megfelelően ergonomikus kialakításával már meg is teremtettük a megfelelő környezetet. Az irodai ergonómia sokkal több ennél, beletartoznak ugyanis olyan tényezők is, mint a világítás vagy az akusztika.

 

Mik határozzák meg a dolgozó egészségét és teljesítményét?

 

  • a munkahelyi eszközök
  • a fizikai munkakörnyezet
  • a feladat elvégzéséhez szükséges követelmények
  • a dolgozók személyisége
  • az adott épület jellemzői

 

Látjuk tehát, hogy nagyon összetett kérdésről van szó. Nézzük meg például, mi mindent kell figyelembe venni egy munkaállomás kialakításakor!

 

  • megfelelő megvilágítás
  • megfelelő hőmérséklet
  • tükröződésmentesség
  • zavaró légáramok kiküszöbölése
  • alacsony zajterhelés
  • akadálymentes, biztonságos hozzáférés

 

Vegyük például az irodai ergonómia esetén az egyik legfontosabb bútordarabot, a széket. Ahhoz, hogy megértsük, miért kell nekünk ergonomikus irodaszék, meg kell ismernünk az egészséges ülés fiziológiai hátterét.

 

Az ülés hatásai a testünkre:

 

  • tehermentesíti (és ezzel gyengíti) a mély hátizmokat, amik fontos szerepet játszanak az ágyéki gerinc stabilizálásában
  • az egész napos ülőmunka megrövidíti a csípőhajlító izmokat
  • és rendellenes helyzetbe kényszeríti a csípőízületet

 

Az egészséges irodai szék lényege, hogy a szinkron ülőmechanikával lehetővé teszi az úgynevezett dinamikus ülést, azaz állandó mozgásban tartja a testünket. Az ergonomikus irodaszék tehát háttámlás és ülő részével alkalmazkodik a test mozgásához, követi és megtámasztja azt.

 

Hogyan hat az egészséges irodai szék?

 

  • megakadályozza a test mozdulatlanságát
  • csökkenti a statikai terhelést
  • nem fárasztja annyira a hátizmokat
  • segíti a relaxációt

 

Jól látszik tehát, hogy a nem megfelelő irodai ergonómia hatására nőhet a dolgozói megbetegedések gyakorisága, ami a munkaadónak sem érdeke.

Irodai ergonomia
Tagged on:

3 thoughts on “Irodai ergonomia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .